Felkészülés a szezonra
Kicsit eltűntünk mostanában, mert történt egy kis változás a csapatban, de pánikra semmi ok, minden a régi kerékvágásban halad majd tovább! :)
Az esküvőszervezők életében a téli hónapok nem csak pihenéssel telnek, hanem ilyenkor készülünk elő a tavaszi-nyári menyegzők lebonyolítására is. Mint tudjátok sok a teendő, tehát nem szabad tétlenkedni! ;) Ha már megfogalmazódott bennetek az esküvő esetleges dátuma, akkor az esküvőszervező csapat kiválasztása után érdemes egyből a helyszínnel kezdeni és kigondolni, hogy hol lenne a számotokra legideálisabb hely, milyen stílusban és távolságban. Értem ezalatt a lakhely szerinti vagy a közelében lévő helyszíneket, esetleg egy messzebbi vidéket. Az esküvői szolgáltatók közül a helyszín az első, amit a legkorábban szükséges lefoglalni és lefixálni a dátumot is, ezt követi sorban a többi, hiszen csak úgy tudunk Nektek szolgáltatót ajánlani, akik az adott napon rá is érnek. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy az ajánlatunk teljesen egyénre szabott, tehát a pár ízlésének megfelelő partnereket ajánljuk, kettőt-hármat mindenből, hogy át tudjátok gondolni ki lenne a legideálisabb számotokra. Néha nem könnyű a döntés, ebben az esetben szívesen ellátlak benneteket tanácsokkal és rendelkezésetekre állok bármilyen kérdésben. A személyes találkozások alkalmával elkísérlek benneteket, hogy az esküvő részleteit pontosítsuk, elképzeléseiteket elmesélhessétek.
A nagy naphoz vezető hosszú hónapok alatt végig kapcsolatban vagyunk, folyamatos megbeszélések zajlanak köztetek, köztem és a szolgáltatók között, akik mind azért vagyunk, hogy a ti álmaitokat váltsuk valóra. Néha fárasztó és gondterhelt időszak ez, de semmi esetre sem számotokra, hiszen az esküvőszervezőt azért bízzátok meg, hogy mindez ne rátok háruljon. A sok telefonálás, egyeztetés, ide-oda rohangálás, apróságok beszerzése és olyan dolgok észben tartása tartozik a feladataim közé, amelyekre esetleg nem is gondolnátok. Ne habozzatok tehát keresni és megosztani velem minden gondolatot, hogy együtt izguljak veletek és a nagy napon átélhessem mindazt, amit ti megálmodtatok ! :)
Szép napot kívánok Nektek!
Anita